A következő napokban fokozatosan egyre enyhébb léghullámok áramlanak fölénk, de hétvégén egy hidegfront miatt átmenetileg megtorpan a melegedő tendencia.
Pénteken
reggelre -3,+4 fok közé csökken a hőmérséklet, főként északon és a középső tájakon a fagypont alatti értékekkel. Délutánra ugyanakkor már déliesre forduló áramlással 14-15 fok köré melegszik a levegő, ami megfelel a március végén szokásosnak. A többórás napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, de számottevő csapadék nem várható.
Szombaton
az élénk déli-délnyugati széllel 13-18 fok közé erősödik a nappali felmelegedés, azonban a kezdeti naposabb idő után délután egy közeledő hidegfront hatására északnyugat felől egyre több felhő érkezik. A késő délutáni-esti óráktól pedig elszórtan záporok is kialakulhatnak, miközben északnyugatira fordul a szél.
Vasárnap
a hidegfront mögött már felhőátvonulásokra, kissé szeles, pár fokkal hűvösebb időjárásra van kilátás 10-15 fok közötti maximumokkal. Ekkor már csak elvétve fordulhat elő egy-egy tavaszias zápor.
Hétfőtől
egyre valószínűbb, hogy gyors és jelentős felmelegedés kezdődik, olyannyira, hogy a hét közepére többfelé 20 fok fölé kúszhat a hőmérő higanyszála. Mindehhez pedig sok napsütés is társul majd. A következő hidegfront valamikor április első napjaiban közelítheti meg térségünket.